Szerdán kijött Amazon-on és iTunes-on is az új Queen single, a C-lebrity, hétfőn pedig jön a 13 év utáni első nagylemez, a "The Cosmos Rocks " .
Az új Queen-nagylemezen már nem Freddie Mercury énekel, hanem az őt már évek óta helyettesítő Paul Rodgers. A rockcsapat legutóbbi, 1995-ben kiadott Made In Heaven című nagylemezén még lehetett hallani az AIDS-ben elhunyt Mercury hangját. Az együttes szóvivője egyébként nyilvánosságra hozta, hogy Brian May gitáros, Roger Taylor dobos és az énekes Rodgers már fel is vették az albumot. A csapat másik eredeti tagja, a basszusgitáros John Deacon a 90-es évek végén visszavonult a zenéléstől, így ő már nem játszik a bandában.
Az új Queen-anyag megjelenésének apropójából 14 állomásos európai turnéra is indul a csapat szeptembertől: útba ejtenek hat brit nagyvárost is, de játszanak majd Oroszországban, Lengyelországban, Németországban, Belgiumban, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, Hollandiában, Spanyolországban, Szerbiában, Csehországban és Ausztriában is. Az együttes honlapján található információk szerint a Queen október 28-án lép fel Magyarországon a Budapest Sportarénában.(már lehet pár hete jegyet is vásárolni rá, de erről már valamikor írtam)
Utolsó kommentek