2008.08.26.
23:56

Írta: Tom Keller

Anthrax helyett mirelit gomba

Sok író meríthet kiváló, de ugyancsak ócskábbnál-ócskább ötletet a valóságból,de sok esetben sokkal jobb sztorival szolgál egy-egy sorok közt megbúvó hír, mint a fikció.

Hála a Jóistennek , hogy a mostanában egyre jobban szaporódó repülőgépbalesetek(2 hét alatt legalább három Boeing 737-esről hallottam) és a légi terrorizmus korában nem egy szörnyű katasztrófa kapcsán kerül egy magyar vonatkozású repülőgép a reflektorfénybe, hanem leginkább a sors fura fintora miatt.

A Ryanair Budapest-Dublini járatának kényszerleszállást kellett végrehajtania a Frankfurtnál, de a csavar itt következik a sztoriban---NEM, NEM VOLTAK KÍGYÓK A FEDÉLZETEN---, egy kedves utas a Budapesten vásárolt mirelitgombát a fedélzeti csomagoknak kialakított tárolóba, fej fölé rakta. Azzal nem számolt, hogy az út során a jég felolvad és leve pedig egy másik utasra csöpögött. Ezen szerencsétlen utas viszont erős nyálkahártya-irritációt kapott a kifolyó gombalétől, így sürgős orvosi segítségre szorult, de tekintve, hogy a fedélzeten képtelenség lett volna ellátni, így a kapitány úgy döntött, hogy leszáll Frankfurtban. A leszállás után rögtön kórházba szállították az allergiás utast, de a többi utas is más gépre kényszerült szállni. Érdekes módon eddig még nem hozták nyilvánosságra se az allergiás férfi, illetve a gombát szállító utas állampolgárságát.

 

Minden gomba ehető, de vannak olyan fajták, melyeket az életben csak egyszer lehet fogyasztani. :D

Szólj hozzá!

Címkék: bulvár repülőgépek

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr88634853

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása