2008.03.14.
13:59

Írta: Tom Keller

Silent Guardian - A fájdalomfegyver

Az amerikai Raytheon gyár, az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb hadfelszerelés-szállítója, nemrég mutatta be a nyilvánosságnak „Silent Guardian” (Csendes Őr) nevet viselő sugárfegyverét, amelyik ezután a gumilövedéket és a vízágyúkat hivatott helyettesíteni a „felkelők” leverésénél.

Michael Hanlon újságíró a bemutatásnál jelen volt és a Daily Mail 2007 július 18-i számában hozta nyilvánosságra élménybeszámolóját. Hanlon: „Ez egy kicsit olyan, mintha az ember egy vörösen izzó drótot ragadna meg, hőség ugyan nincs, csak annak az érzése. Nincs égési sérülés és hólyag.”
A „Csendes Őr” hatótávolsága 500-600 méter, megfelelő távolság ahhoz, hogy az engedetlen tüntetőket gyorsan és hatékonyan szétkergessék. Georg Svitak, a cég menedzsere: „Higgyen nekem, azok egyszerűen elszaladnak. Nincs idejük gondolkodni, egyszerűen elrohannak.”

Nem csoda, mert a „Csendes Őr” irányított energiasugarat lő ki, amely az idegvégződések eltalálása esetén az emberi bőrben szörnyű fájdalmat okoz. Az áldozatnak az az érzése támad, mintha élve elégetnék. Már jó ideje leírta a fegyver hatását a Los Angeles megyei seriff-hivatal fegyverszakértője, Charles Heal: „Mintha egy forró vasaló alatt lennél.”

Az új „nem halálos” sugárfegyverek helytelen módon az amúgy is technikai fölényben lévő rendfenntartó erők – mint az amerikai hadsereg esetében a megszállt Irakban és az izraeli hadsereg esetében a palesztin területeken - javára tolják el a fegyverek arányát. Mindemellett a mikrohullámú fegyverek nem csak az embertömegek feloszlatására alkalmasak kitűnően, hanem "ideális" kínzóeszközök is.(lehet kicsit éles a megfogalmazás)


Azonban a rejtett bevetés is elképzelhető. Mert az olyan erejű rendszer, mint a „Csendes Őr” csak egy 45 kilowattos generátorteljesítményt követel, tehát minden szállítókocsi-motor elég erős a szükséges áram előállításához. Az antennák és a technikai felépítmény probléma nélkül elhelyezhető egy szokványos háromtonnás, dobozos felépítményben. Egy bevetésképes „Csendes Őr”–t tehát feltűnés nélkül bárhol el lehet helyezni, anélkül, hogy a potenciális áldozatok bármit is sejtenének.
http://www.raytheon.com/products/silent_guardian/

32 komment

Címkék: irak haditechnika

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr81380718

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

adam 2008.03.14. 15:41:15

Fémpajzs (karton+alufólia) bizonyára hatásos védekezés.

Udi · http://blog.udi.hu 2008.03.14. 15:43:34

"Fémpajzs (karton+alufólia) bizonyára hatásos védekezés."

Bizonyara nem jutott eszebe a tervezoknek.

érdektelen 2008.03.14. 15:55:25

Isaac Asimov Alapítvány-sorozatában ez már szerepelt. "Idegkorbács" volt a neve.

Voodookoop 2008.03.14. 15:56:21

adam: A gumilövedéktől / tasertől is megvéd a vastagabb öltözet. A kis kaliberű rendőrségi fegyverektől pedig jó eséllyel megvéd egy golyóálló mellény (az usa-ban úgy tudom illegális ilyet hordani). Minden ilyen cucc ellen van valamiféle védelem (lehet, hogy pont nem alufólia, de valami). Ez az egész nem erre megy ki, hanem a jobbára védtelen emberek ellen való. Gondolod, hogy felfegyverzett, beöltöztetett, kiképzett katonák ellen ilyen hülyeségeket vetnek be? De az átlagember nem katona, úgyhogy nyilván besz*rna egy ilyen cucctól.

Engem egy kicsit az zavar a cikkben, hogy egy nagy, négyzet alakú tepsivel a tetején/elején/hátulján mászkáló autót majd "feltűnés nélkül bárhol el lehet helyezni". Azért ennyire hülyének ne nézzenek már.

Szóljatok a brfknak, hogy az őszi szezonra béreljen már két-három ilyen mikrosütőt, csak hogy változatosabb legyen az oszlatás.

Pipas 2008.03.14. 16:05:27

Remélem hamarosan a tüntetők is felszerelkeznek hasonló eszközökkel. Én jobban szeretem azt nézni a tévében, hogy a rohamrendőrök rohannak elfele. ;)

blügy-blügy 2008.03.14. 16:15:08

Ha ilyenből beszereznek egyet a rosszfiuk, akkor lesz ám kurva világ!

Pipas 2008.03.14. 16:19:36

Az igazi ciki az, hogy akiket ezzel az eszközzel sokkolnak, azok megszűnnek normálisan viselkedni. El lehet képzelni, hogy mi történik egy autopálya forgalmával, amikor a sofőröket a bokrok közül valaki megsokkolja. Vagy mondjuk ne adj isten a leszálló repülőgéppel.

A másik dolog, ami eszembe jut az, hogy vajon hogyan lehet egy ilyen kütyüt hatástalanítani, ha mondjuk körsugárzóként valósítják meg. Szkafanderben?

mitsütszma 2008.03.14. 16:22:37

Kisebb, vagy akár u.a. teljesítményűt is elő lehetne állítani egy közepesen felszerelt műhelyben , megfelelő villamos ipari képesítéssel és azt kompakt egységenként, mondjuk, 3 ember a helyszínen 15mp alatt összeszereli.
Ezután majd a rendőrök szaladgálnak szana-szét.
Amennyiben ez beköv.-ne, akkor vagy elleshető a rendőrségi védőfelszerelés, vagy betitják a mikrohullámú sütők forgalmazását.

blügy-blügy 2008.03.14. 16:30:18

A házam egy buszmegálló előtt van. Mi lenne, ha egy mikrohullámu sütő sugárzó részét kitenném az ablakba? :) Az ott várakozóknak megfőzném az agyát!
Nem vagyok szadista, nem vagyok szadista, nem vagyok szadista, nem......

Vugyivuci 2008.03.14. 16:52:44

Fél flakon neoluxxal működésképtelenné lehet tenni ha sikerül a közelébe jutni, vagy bármilyen, sűrű zománcfestékkel ami üvegben hozzávágható a tányérjához ha védik a járművet. Nem fog sugározni szart se.

Szvsz nem a zavargások elhárításán kellene agyalni a tisztelt kormányoknak hanem felhagyni a lakosságuk széles rétegeinek terrorizálásával.

Kalgon 2008.03.14. 16:59:21

...hogy itt mennyi atomtudós van...

proxy 2008.03.14. 17:06:53

en anno lattam ilyet a neten, hogyan csinaljunk ilyen fegyvert hazilag ocska mikrosutobol. A tesztalany rendesen eldobra magat. Talan a youtube-on, mar pontosan nem emlexem. De mondjuk nyilat csinalni sem bonyolultabb, megsem szerelkeznek vele fel a tomegek :)
Mondjuk egy mikrosutonek nagyobb a teljesitmenye, de egy kocsi szerintem azt is elo tudja allitani (gondolom a hatasa is erosebb, biztos mar karos hatasa is van, a hivatalos verzionak biztos limitalva kell lenni a hatasanak / teljesitmenyenek, nem lenne jo vicc, ha a tomegeknek felrobbanna a szemgolyoja

Bono 2008.03.14. 17:10:44

Pipas: hogy lehet hatástalanítani? simán lebombázod, azt kész. :-P :-)

fénycsepp 2008.03.14. 17:22:16

ez vhogy úgy hangzik, mint egy D- kategóriás, gázos-gagyi, amerikai ,disztópiás akciófilm fegyverleírása...

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2008.03.14. 17:26:10

Itt egy video a fegyverről, de sok nem derül ki ebből www.youtube.com/watch?v=EU9GVzMcKyA

Pipas 2008.03.14. 17:33:26

Mondjuk a molotov koktélnak sem túl hosszú a lappangási ideje...

VVega · https://debugme.eu/ 2008.03.14. 18:21:59

Pipas: vállról indítható rakéta? mondjuk :D

butcher 2008.03.14. 18:31:29

Nyilvan a sokszáz, ezer tüntető fém pajzsokkal fog rohangászni :D

Kow 2008.03.14. 18:39:46

Gyurcsok régóta tud ilyet:D

Nagykócsag 2008.03.14. 18:43:20

Arról nem szólnak egy szót sem, hogy milyen mellékhatásai lehetnek a cuccnak.
Nem hiszem hogy egészséges, ha valakit beraknak egy mikrosütőbe... még akkor sem ha nyitott és messze van.

Sam8888 2008.03.14. 18:51:02

Voodookoop 2008.03.14. 15:56:21

Gumilövedéktől? Ajánlok neked egy lehetőséget. Létezik 40J-os gumilövedékes pisztoly itthon. Bármilyen utcai ruhát magadravehetsz és rádlő valaki. Bevállalod? Létezik 80J-os is. Ha olyan bátor vagy, akkor aztis bevállalhatod. (40J bőrkabáton+több pulóveren keresztül is bordát repeszt...)

binko 2008.03.14. 19:27:18

Gyurcsok még csak haggyán, Egely György és Hargitai Károly annak idején könyvek tucatjai töltötték meg hasonló szerkezetek leírásaival.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.14. 19:49:53

A magyar rohamrendőrök ha úgy használnák ezt is mint a könnygázt (lásd: az V.ker. komplett elgázosítása tömegoszlatás címszó alatt) és a gumilövedéket (vaktában, 10m-ről pofánlőni az arrajárót), akkor a másnapi híradások megfőtt agyú (és golyójú...) emberekről szólnának.

Egyébként védekezásül az egyik leghatékonyabb eszköz a vízágyú lehetne :-) (a víz, mivel erősen dipólusos, az energia nagyrészét elnyelné).

lápi lidérc 2008.03.14. 20:02:40

Azért ezt a 45 kW-ot gondold át még egyszer-kétszer, mint gépkocsigenerátor-teljesítményt.
A repülőgépek generátorai, amelyek (nem) kicsit nagyobbak, olyan 1-4,5 kW körüli teljesítményt állítanak elő darabonként (típustól függően).

Egyébként az ízületi fájdalmaktól szenvedőket ilyennel kezelik, csak kisebb teljesítménnyel.

lápi lidérc 2008.03.14. 20:03:23

Ja, a névben magyarul az őr kisbetű.

Alex Raps 2008.03.14. 20:06:52

Az RPG-t ez sem állja. Viszont jó drága.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2008.03.14. 20:09:43

Angol nevénél is naggyal írják a Guardian-t, szóval akkor Őr-t is naggyal kell, vagy nem ?

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.14. 20:16:44

lidérc, miért ne lehetne 45kW-os egy tehergépkocsira szerelhető generátor? (természetesen nem az, ami az akkuját tölti :-))

45kW az 60 LE, tehát egy átlagos teherkocsi motorja lazán elbírja, csak egy megfelelő teljesítményű generátor kell + egy tengelykapcsoló. Katonáék használnak 10 kW-os névleges teljesítményű ívlámpás reflektorokat (olyanokkal pásztázzák az eget aug.20-án), azoknak a generátorát is a GAZ vagy a ZIL motorja hajtja.

Eccerű Megoldások 2008.03.14. 20:34:40

A csúzli csapágygolyó favorizálom. A közúti gépjárművek kipufogócsövébe pedig a purhab. Hosszú gondolkodásra késztet. Mellékesen pedig senki sem víz-tűz-saválló.

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.14. 20:37:34

Egyébként meg a hülyerendőrnek mindegy, hogy milyen csúcskategóriás fegyvert raknak a segge alá, ha úgyis belemegy vele a legnagyobb sárba :-).

dark future · http://www.andocsek.hu 2008.03.14. 20:38:15

Ja, és a T-34 ellen sem sokat ér a cucc :-)

Pipas 2008.03.14. 20:55:03

Fogadni mernék, hogy impulzusüzemben simán lehet ilyen teljesítményt leadni kézifegyverből is. Nem nagy ügy.

Viszont azt még mindig nem értem, hogy miképpen működik. Ha valóban mikrohullámú lenne, akkor nem tenne mást, mint enyhén felmelegítené a lázangó tömeget. Spontán melegtüntetéssé alakulna?! ;)
süti beállítások módosítása