2009.06.21.
10:05

Írta: Tom Keller

Apák napja margójára

Június harmadik vasárnapját - azaz a mai napot - több országban is az apák napjaként ünneplik, hogy az édesapák is kapjanak kellő figyelmet, elismerést, erősítsék a férfiak szülői szerepét.

Az apák megünneplését először az Egyesült Államokban kezdeményezte a 20. század elején Mrs. John B. Dodd, akinek apja megözvegyülve is mindent megtett hat gyermekéért. Az asszony akkor ébredt rá, hogy milyen önzetlenség, erő és kitartás munkálkodott édesapjában, miután maga is gyermekáldás részese lett.

Egy anyák napi szentmisén gondolt rá először, hogy az apákról is hasonló módon kellene megemlékezni és nem csak az anyákat ünnepelni. Eredetileg édesapja halálának évfordulójára( június elejére) tervezte a jeles napot, amelyet végül 1910. június harmadik vasárnapján tartottak meg Spokane városában.

Természetesen ezek után még sok víz folyt le a Dunán Missisipin, mire nagyobb teret nyert ez a fontos nap, 50 évvel később, 1966-ban Lyndon B. Johnson elnök rendeletben hivatalosan is apák napjává nyilvánította június harmadik vasárnapját, 1972-ben Richard Nixon elnök kezdeményezésére törvénybe iktatták megünneplését.

Azért azt fontos megjegyezni, hogy annyira azért nem újkeletű a dolog, mivel ahogyan azt anyák napja kapcsán is említettem, volt ennek is hivatalos egyházi ünnepe az elmúlt évszázadokban, ez nem máskor került megünneplésre mint március 19-én, József napon, Szent József a család védelmezőjének, Jézus nevelőapjának napján, de egyes országokban viszont Húsvét után 40 nappal, Jézus mennybemenetelének napján tartották/tartják.

Magyarországon 15 éve mozgalom indult az apák napja meghonosítása érdekében, de ez mág máig sem olyan fontos  ünnep, mint az anyák napja.

Szólj hozzá!

Címkék: ünnep társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr361198260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása