2009.02.25.
09:25

Írta: Tom Keller

Barack Obama a Nintendo Wii rajongó

Barrack Obama, a nemrég megválasztott amerikai elnök nemcsak az eddigi legliberálisabb felfogást képviseli a számítógépes játékokkal kapcsolatban, hanem ő maga is nagy játékos - olvashatjuk az MTI egyik hírében.

A számítógépes játék meglepően fontos téma az amerikai politikai életben. Míg Magyarországon elképzelhetetlen lenne, hogy bármelyik politikus egyáltalán szóba hozza ezt a médiumot, addig az USA-ban az elnökválasztás idején saját programjában mindegyik jelölt külön kitért arra, hogy a játékok besorolását miképpen kellene a jövőben megváltoztatni. Így például Hillary Clinton, aki közismert gyűlölője a Grand Theft Auto sorozatnak, és drákói szigorral kezelte volna a besorolás ügyét, még konkrétan - becsmérlő szavakkal - meg is említette a játékot saját programjában. Barack Obama kezelte a legliberálisabban ezt a kérdést, így talán nem is meglepő, hogy nemrég kiderült: ő maga is nagy játékos.

Az elnök nemrég a Fehér Házba vitt be egy Nintendo Wii játékkonzolt, amin leginkább a Wii Sports programot kedveli. Azt is bevallotta, hogy igazából a tekejátékokkal a valós életben sohasem volt túl sikeres, azonban a Wii konzolon - ahol a mozgást a játékosnak saját karmozgásával kell szimulálnia - már sokkal jobb eredményeket ért el. Mostanában arról hallani, hogy az elnök az okostelefonokra készült játékokért is rajong: két beszéd közben kedvenc foglalatossága a Faltörő, amellyel most döntötte meg a 15 000 pontos rekordot.

 

Szólj hozzá!

Címkék: politika wii

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr15964615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása