2009.01.29.
08:57

Írta: Tom Keller

Sárbogárd - A Viharkupolán túl

Ezt a bjegyzést még tegnap este 6 órakor kezdtem el írni Sárbogárdon a vonatállomáson, de egy kiskunfélegyházi punk beszélgetést kezdeményezett velem és kénytelen voltam félbehagyni.

 

Sajnálattal tölt el, hogy az egyetlen, hétköznap is emberi gyorsaságú vonatjárat is egy órával meghosszabbodott Budapest-Baja viszonylatban, eddig 3 órába telt az IC-IP kombó via Sárbogárd. A menetidő természetesen nem változott, mármint a vonaton töltött idő, de az Interpicire való átszállás meghosszabodott egy órával, aminek hozománya, hogy a kényelmi szolgáltatásokkal nem rendelkező sárbogárdi váróteremben ülhet az ember fia egy jó ideig.

 

Mint ahogy azt sok helyen országszerte tapasztaltam, az egykori Resti ajtanán, mint valami apokaliptikus vizióban egy cetli áll, "bocs de megemelték a bérleti díjat, ez van srácok". Igazából nem értem a budaörsi székhelyű Resti Zrt. üzletpolitikáját, azzal , hogy az alvállalkozói felé megemelte a bérleti díjakat és a kauciót azoknak már nem éri meg működtetni az adott helyet, pedig igény volna rá.  Még a kisebb bérleti díjból származó bevétel is több, mint az üresen kongó helyből származó amortizáció költsége.

 

A váróteremről nem is kell szólni se egy szót se, simán lehetne díszletnek használni egy Mad Max filmhez vagy egy élőszereplős Fallout mozihoz. A rozoga padokkal telerakott terem vagy kong az ürességtől vagy tele van szakadt , posztapokalitikus kinézettel rendelkező személyekkel, kik mintha  a nukleáris tél és a fosztogató mutáns bandák elől kerestek volna menedéket.(hmm, élénk volt a fantáziám, hmm)

 

Visszatérve a bevezetőre, vagyis a punk gyerekre , aki miatt a bejegyzés elkészülte meghiúsult, elmondhatom, hogy neki egy pocsék napja volt.

Elmondása szerint Kiskunfélegyházán szállt fel a vonatra, ahonnan átszállásokkal tarkítva Pusztaszabolcsig kellett volna eljutnia. Az első vonaton melyen utazott elbóbiskolt és ellopták a táskáját, melyben benne lapult a céges laptopja jó sok fontos és pótolhatatlan információval. Itt azért hozzátenném a történethez, hogy én nem néztem volna ki a gyerekből, hogy irodista, sokáig azt hittem, hogy az egész sztori a pénzkérésre fog kimenni, de ez nem valósult meg, ugyanis nem kért pénzt, csak figyelmet és hogy nyugtassam meg. Átszállása után pedig egy másik vonaton a kabátját vitték el, melyben mobiltelefonja és személyes irata voltak. Így mikor a kalauz odaért hozzá, iratott egy büntetést egészen Pusztaszabolcsig, melyért elvileg 8000-9000 Ft-ot kell majd fizetnie.Itt már komolyan lelkiekben elővettem a maradék nálam lévő készpénzt, de nem kért. Még egy fél órán keresztül beszélgettünk  Bajáról, a Sugovicáról és a bajai rocker kocsmákról. Nekem indult a vonatom és ennyi.

Nincs poén, vagy erkölcsi tanulság, max hogy ne ítéljünk elsőre, nem mindenki pénzért ácsingózik, valakinek tényleg rossz napja is lehet.

 

 

A videón is látszik, hogy a növényzet túlélte a civilizációt, amúgy nem tudom miért, de nálam szaggat ez a Viddler-es feltöltés( vagy csak az MP4 formátumot nem szereti?)

4 komment

Címkék: énblog utazás vonat

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr8909730

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mestska · http://cities.blog.hu 2009.01.30. 10:34:47

Ha Kiskunfélegyházáról ment Pusztaszabolcsra, mit keresett Sárbogárdon? A két település között Budapesten át vezet a leggyorsabb út, nem pedig a kanyargós Kiskunahalas-Baja-Bátaszék-Sárbogárd útvonalon.
Fura.

Tom Keller · http://tomkeller.blog.hu 2009.01.30. 10:36:54

Ez jó kérdés, mert így még kellett is jó sokat várnia a következő vonatra, mivel Sárbogárd és Budapest között nem mindegyik áll meg a Pusztaszabolcson.

2009.01.31. 09:41:49

Sárbogárdi vagyok, he-he! :-))) Amúgy meg el van b...va az egész menetrend, Bogárdról Pestre NEM lehet személyvonattal közvetlenül eljutni, csak IC-vel, LOL, ráadásul az egy szem Somogyot kivéve, mind a Bp. Keleti nevű bűnbarlangba megy! Egyébként, mint helyinek, nekem inkább a Half-Life 2 ugrik be elsőként a környékről!
süti beállítások módosítása