2008.09.02.
13:37

Írta: Tom Keller

Impulzus II- Vámpírok bálja

"Hát az úgy vót" - kezdhetném így a bejegyzést, de inkább valami szebb körmondatba foglalom az eseményeket.(bár hogy ez kivitelezésre kerül-e az jó kérdés)

Kezdjük ott, hogy mivel még pár napig nem kell Karl Marx bácsival naponta lespanolni( nem, nem egy szélsőbalos, marxista csoportosulásról, hanem csak a közgázos Marxbá szoborról van szó) , volt egy kis időm a délelőtt folyamán és felkerestem pár jegyirodát az ügyben, hogy vesztegetnek-e már az október végén megrendezésre kerülő Queen koncertre jegyet, de az egyik irodában éppen egy "leszt minit"-es ajánlatba futottam bele, a ma esti, szezonzáró Vámpírok bálja című musicalre.

Kaptam az alkalmon és rögtön megvettem a vásárlóért ácsingozó jegyet. wow

Roman Polanski eredeti, nagy sikerű színpadi rendezését nemzetközi alkotógárdával, új köntösben állítja színre a PS Produkció a Magyar Színház épületében. Az 1997-es bécsi bemutató után Stuttgart, Hamburg, Varsó és Berlin közönsége csodálhatta ezt a minden ízében különleges, fanyar humorú, lenyűgözően látványos, lehengerlően lendületes musicalbombát. Eddig 5 millió nézőt vonzott szerte a világon a mára már kultikussá vált vámpírparódia. Jim Steinman kifogyhatatlanul áradó melódiái hűen követik a Polanski által megálmodott történetet. Michael Kunze szövegkönyve költői megjelenítése a vámpírok borzongató és groteszk antivilágának. A magyar fordítás az eredeti szövegkönyv líráját, mondanivalóját megtartva és azt a magyar nyelv egyedülállóan kedves szófordulataival gazdagítva Miklós Tibor munkája, akit több mint száz sikeres musical írójaként, fordítójaként ismerhetünk. Dennis Callahan világhírű koreográfus fergeteges táncait csak a magyar előadáson látható elemekkel egészíti ki. A Vámpírok bálja musical minden eddiginél látványosabb magyar bemutatójának díszleteit és jelmezeit a nemzetközileg elismert Kentaur tervezi.

A cselekmény a 19. század végén játszódik a vadregényes, havas Erdélyben. Abronsius professzor a rettenthetetlen vámpírvadász fiatal asszisztensével, Alfréddal követi a vámpírok nyomát. Megérkeznek Chagal fogadójába, ahol mindenütt füzérekben lógnak a vámpírriasztó fokhagymák. A falu lakói közül senki sem ismeri el, hogy a közeli kastélyban vámpírok élnek, bár az ellenszer, a fokhagyma iránti vonzalmuk már a megszállottság határát súrolja. A romantikus és érzelmes Alfréd szerelmes lesz a fogadós lányába, aki hasonló érzéseket táplál iránta. A lány ártatlanul igéző énekére megjelenik a vámpírgróf Krolock és meghívja Sarah-t a közeli kastélyában tartandó bálba. Sarah-ban vágyakozás ébred a gróf és a vámpírok halhatatlan világa iránt. Ez az olthatatlan vonzalom még sok izgalmas bonyodalmat okoz, melyet a vámpírok különös világában csetlő-botló vámpírvadászok humoros kalandjai fűszereznek.

Teljes a sötét

 

Szólj hozzá!

Címkék: kultúra színház

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr50644792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása