2008.03.14.
13:59

Írta: Tom Keller

Silent Guardian - A fájdalomfegyver

Az amerikai Raytheon gyár, az Amerikai Egyesült Államok egyik legnagyobb hadfelszerelés-szállítója, nemrég mutatta be a nyilvánosságnak „Silent Guardian” (Csendes Őr) nevet viselő sugárfegyverét, amelyik ezután a gumilövedéket és a vízágyúkat hivatott helyettesíteni a „felkelők” leverésénél.

Michael Hanlon újságíró a bemutatásnál jelen volt és a Daily Mail 2007 július 18-i számában hozta nyilvánosságra élménybeszámolóját. Hanlon: „Ez egy kicsit olyan, mintha az ember egy vörösen izzó drótot ragadna meg, hőség ugyan nincs, csak annak az érzése. Nincs égési sérülés és hólyag.”
A „Csendes Őr” hatótávolsága 500-600 méter, megfelelő távolság ahhoz, hogy az engedetlen tüntetőket gyorsan és hatékonyan szétkergessék. Georg Svitak, a cég menedzsere: „Higgyen nekem, azok egyszerűen elszaladnak. Nincs idejük gondolkodni, egyszerűen elrohannak.”

Nem csoda, mert a „Csendes Őr” irányított energiasugarat lő ki, amely az idegvégződések eltalálása esetén az emberi bőrben szörnyű fájdalmat okoz. Az áldozatnak az az érzése támad, mintha élve elégetnék. Már jó ideje leírta a fegyver hatását a Los Angeles megyei seriff-hivatal fegyverszakértője, Charles Heal: „Mintha egy forró vasaló alatt lennél.”

Az új „nem halálos” sugárfegyverek helytelen módon az amúgy is technikai fölényben lévő rendfenntartó erők – mint az amerikai hadsereg esetében a megszállt Irakban és az izraeli hadsereg esetében a palesztin területeken - javára tolják el a fegyverek arányát. Mindemellett a mikrohullámú fegyverek nem csak az embertömegek feloszlatására alkalmasak kitűnően, hanem "ideális" kínzóeszközök is.(lehet kicsit éles a megfogalmazás)


Azonban a rejtett bevetés is elképzelhető. Mert az olyan erejű rendszer, mint a „Csendes Őr” csak egy 45 kilowattos generátorteljesítményt követel, tehát minden szállítókocsi-motor elég erős a szükséges áram előállításához. Az antennák és a technikai felépítmény probléma nélkül elhelyezhető egy szokványos háromtonnás, dobozos felépítményben. Egy bevetésképes „Csendes Őr”–t tehát feltűnés nélkül bárhol el lehet helyezni, anélkül, hogy a potenciális áldozatok bármit is sejtenének.
http://www.raytheon.com/products/silent_guardian/

32 komment

Címkék: irak haditechnika

2008.03.14.
08:37

Írta: Tom Keller

A kormányzati negyed - A bukás 2

És igen, megérkezett a második része a bukás-videóknak, Underdog tud valamit=)


 

Szólj hozzá!

Címkék: politika video humor gyurcsány társadalom hitler

2008.03.13.
16:52

Írta: Tom Keller

Elismerte a Pentagon: nem volt kapcsolatban az al-Kaidával Husszein


Első alkalommal ismerte el az amerikai kormányzat, hogy az elhunyt iraki vezetőnek, Szaddám Husszeinnek nem volt közvetlen kapcsolata az al-Kaidával. A hírt a brit Guardian című napilap jelentette meg, melyben arra is fény derül, hogy mindezt több mint 600 ezer olyan hivatalos iraki dokumentumra alapozzák, amelyekre a brit és amerikai hadsereg a Szaddám-rendszer bukása után tette rá a kezét. A tanulmány készítői ezt írták: „Nem tártunk fel semmilyen bizonyítékot, ami arra utalna, hogy közvetlen kapcsolat volt Szaddám és az al-Kaida között”. A Guardian azt is hozzáteszi, hogy a Bush-kormányzat mindezidáig minden tőle telhetőt megtett, hogy legalább ilyenfajta kapcsolatok meglétével indokolttá tegye az Irak elleni háborút. Az ABC televíziós csatorna annyit fűzött a hírhez, hogy a Pentagon lefújta azt a sajtótájékoztatót, amelyen a tanulmány eredményeit ismertették volna, és megtagadta, hogy az érintett dokumentumot közzé lehessen tenni a világhálón. Az amerikai titkosszolgálat emberei 2002-ig váltig állították, hogy az iraki rezsim segédkezik az al-Kaida tagjainak kiképzésében. 2004-ben Bush elnök ezt a vélt kapcsolatot nevezte meg az arab állam elleni invázió egyik fő indokaként. A cikk írója szerint a most napvilágot látott hír roppant kényes lehet az amerikai kormányzat számára éppen akkor, amikor az iraki biztonsági helyzet javításán fáradozik.
 

http://www.guardian.co.uk/world/2008/mar/13/iraq.usa

1 komment

Címkék: politika irak terrorizmus

2008.03.13.
13:09

Írta: Tom Keller

Népszavazás 1938- Anschluss

Pontosan egy 70 évvel ezelőtti napról  is volt egy népreferendum a következő hangzatos kérdéssel.

Miután a német csapatok március 12-én bevonultak Ausztriába, Adolf Hitler proklamálja Ausztriának a Német Birodalomhoz való csatlakozását. Mivel Kurt Schuschnigg szövetségi kancellár az Ausztria függetlenségéről március 13-ára kihirdetett népszavazást nem akarta elhalasztani, március 11-én a Német Birodalom ultimátumban követelte lemondását. A Német Birodalom állandó kapcsolatban állt Arthur Seyss-Inquart belügyminiszterrel, aki (III. 12-én) új, nemzetiszocialista kormányt alakított, s berlini nyomásra német csapatokat hívott be. Az Anschluss után megindult a zsidók és a nemzetiszocializmus politikai ellenfeleinek üldözése.


(érdekes, hogy tegező a kérdésfeltétel, de én inkább magázóan írom le):

"Egyetért-e ön az 1938. március 13-án végbement újraegyesüléssel Ausztria és a Német Birodalom között és a mi vezérünk Adolf  Hitler segítségére szavaz?"

Az eredmény: 4.453.772 Igen és 11.929 Nem---->99,7% az Igen mellett voksolt







1 komment

Címkék: politika történelem ausztria németország társadalom

2008.03.13.
09:26

Írta: Tom Keller

170 éve: a nagy pesti árvíz

1838. március 13-án a pesti lakosok arra ébredtek, hogy a védőgátak átszakadtak, és a Duna jelentős mértékben megnövekedett vize kilépett medréből. A vadul hömpölygő folyó elárasztotta az egész várost, melynek következtében több száz ház omlott össze.

Az 1840-es évekig a vármegyei és az uradalmi felügyelet alá tartozó vízügyekkel vajmi keveset foglalkoztak Magyarországon, így az árvizekkel szemben védelmet nyújtó védőrendszerrel sem sokat törődtek.

 A gátépítési munkákat általában parasztokkal robotmunkában végeztették, és a földmunkálatokhoz szükséges megfelelő szakmai irányítás is hiányzott. II. József uralkodása idején a bécsi, majd a pesti akadémián hiába képeztek egyre több vízügyekben jártas mérnököt, elegendő pénz híján elmaradtak a folyószabályozások és a létfontosságú gátépítések. A 19. század első felében egyre gyakoribbá váló magyarországi árvizek azonban rámutattak a vízrendezés kérdésének égető voltára.

Az 1838-as nagy pesti árvíz szabályszerűen sokkolta a városlakókat. Noha a budai vár parancsnoka figyelmeztette a lakosokat, hogy a jelentős mennyiségű feltorlódott jég bármikor áttörheti a gátakat, az embereket derült égből villámcsapásként érte az árvíz. 1838. március 13-án a pest-budai lakosok arra ébredtek, hogy a védőgátak átszakadtak és a Duna jelentős mértékben megnövekedett vize kilépett medréből. A vadul hömpölygő folyó elárasztotta az egész várost, melynek következtében több száz ház összeomlott. Pest-Budán őrületes pánik tört ki.

 Annak ellenére, hogy szinte azon nyomban megkezdődtek a mentési akciók, melyben az arisztokrácia tagjai közül is jónéhányan kivették részüket, számtalan ember lelte halálát a megállíthatatlan áradatban. Sokan egyszerűen belefulladtak vagy megfagytak a vízben, másokat pedig az omladozó házak romjai temettek maguk alá. A 19. században azonban nem csupán Pestnél pusztított emlékezetes árvíz. 1878-ban például Miskolcnál, egy esztendővel később pedig Szegednél okozott mérhetetlen károkat a medréből kilépő víztömeg.

(by natgeo)

Szólj hozzá!

Címkék: történelem magyarország társadalom

2008.03.12.
10:56

Írta: Tom Keller

Napi matek, avagy a kerekítés szabályai kijátszhatóak

Ezt most olvastam 2 hoax között az iWiW üzenőfalon, nem rossz ötlet és persze aki a kicsit nem becsüli....(nem javítottam a szövegen)

Ha egy zsemle 22 Ft és Okostojás Diák 4-et enne meg
reggelire, mennyit fizet a sarki kisboltban 2008-as
év március idusán?

VÁLASZ: 80 FORINTOT!!!

Nahát, ez hogy lehet?

Mert 4 * 22 = 88, azaz a kerekítés szabályai szerint
90 Forintot kellene fizetnie!

DE NEM! Ez a gyerek matekleckét nem ír és nem tanul,
de az életben csak 80 Forintot fog fizetni!

Vajon hogyan csinálja?
Külön csomagolja a 4 zsemlét,
egyenként fizeti ki ezeket és a kerekítés szerint 22
helyett csak 20 Forintot fizet! Így ennek a kölöknek
a vásárlás 4*20 = 80 Ftjába kerül.

1 komment

Címkék: iwiw gazdaság humor

2008.03.12.
10:49

Írta: Tom Keller

Alternatív tandíjjavaslat

Alternatív tandíjjavaslat, egységes rendszer mellett törnek lándzsát a rektorok: mindenki fizetne tanulmányi eredményétől függően Hiába arattak elsöprő győzelmet az igenek a tandíj eltörléséről is döntő népszavazáson, az általános fizetési kötelezettség bevezetését az elejétől fogva támogató egyetemi vezetők nem hajlandók elfogadni a döntést - írja a Magyar Nemzet.

Molnár Károly, a vezetőket tömörítő Magyar Rektori Konferencia (MRK) elnöke a polgári napilapnak azt mondta: a népszavazás eredményétől függetlenül folytatják a fejlesztési részhozzájárulást (fer) kiváltó alternatív tandíjjavaslat kidolgozását, és azt április végén leteszik Hiller István oktatási miniszter asztalára.

 Arra a kérdésre, hogy a rektorok nem érzik-e úgy, szembemennek a népakarattal, Molnár azt felelte: a népszavazás az államilag támogatott képzéseken bevezetendő fert törölte el, a felsőoktatásban a költségtérítéses képzéseken évek óta jelenlévő tandíjat nem. A döntés nem jelenti azt, hogy ne lehetne újabb, más típusú fizetési kötelezettséget bevezetni(!!!).

A rektorok javaslata eltörölné az államilag finanszírozott és a költségtérítéses képzést, és egy egységes rendszert hozna létre. A diákokat tanulmányi eredménytől függően kategóriákba sorolnák: a legrosszabbul teljesítő fizetne a legtöbbet, a legjobbak pedig a legkevesebbet. A kategóriákat a rektori konferencia elnöke szerint minden tanév végén felülvizsgálnák, és az előző évi teljesítmény alapján állapítanák meg a következő évre fizetendő díjat. A legmagasabb kategóriában fizetendő tarifa megegyezne a költségtérítéses hallgatók által fizetendő díjjal. A hallgatók és a Fidesz is felháborítónak tartják a rektorok tervét.

Szólj hozzá!

Címkék: politika egyetem társadalom

2008.03.12.
10:41

Írta: Tom Keller

Chuck Norris vs. Irak

A harcművészeti guru akkora népszerűségnek örvend a fegyveres testületekben, hogy rajongói nemcsak Irak-szerte, de még Kuvaitban is telefirkálják a róla szóló aranyköpésekkel a mosdók falát. Legendája pedig már internetes jelenséggé vált: a Norris-"tényeknek" külön honlap készült, amely olyan szállóigévé vált mondásokat tartalmaz, mint: "Irakban nincsenek tömegpusztító fegyverek, mert Chuck Norris Oklahomában él" vagy "Superman Chuck Norris pizsamáját hordja" vagy "Nincs evolúció. Csak olyan teremtmények listája, amelyeket Chuck Norris élni hagyott".

A színész számos alkalommal ellátogatott az Irakban szolgáló amerikai katonákhoz, és tavaly tiszteletbeli tengerészgyalogossá nevezték ki.

A Fallúdzsában szolgáló amerikai katonák szerint az akcióhősből azért vált legendás figura, mert amellett, hogy támogatja őket, legyőzhetetlen, szuperférfias fellépése példaképpé tette.

"A tréfák csak öregbítik a legendáját. Cseppet sem sértőek rá nézve" - nyilatkozta a fallúdzsaiak egyik őrmestere.

"Norris a legnehezebb háborús időkben is ellátogatott Irakba, amikor a többi híresség lapított. Közülünk való" - ismerte el a kungfufilmekkel elhíresült sztár érdemeit egy bagdadi katonai illetékes.

Az élő legenda hatása alól az iraki biztonsági erők sem tudták kivonni magukat. Az egyik rendőrségi kiképzőtisztre becenévként rá is ragadt az amerikai színész neve. Igaz, hogy korábban fogalma sem volt róla, kit tiszteljen benne, ám amikor megmutatták neki egy videóját, már büszkén osztozott a "nagy harcos" imázsán: "Megmenti a várost, megvédi az asszonyokat és a gyerekeket és leszámol a bűnnel, akárhol kövessék is el. Nekünk is olyanoknak kéne lennünk, mint Chuck Norris" - lelkendezett az iraki tiszt.

(MTI )

Szólj hozzá!

Címkék: film irak chuck norris

2008.02.07.
09:05

Írta: Tom Keller

2008

2008: a Patkány éve, emlékszem még régről erre a Rutger Haueres filmre, mely meglehetősen komor jövőt vetített előre erre az évre, de úgy néz ki ez nem következett be. Rendbe kellene szedni ezt a blogot, mert meglehetősen el lett hanyagolva az utóbbi időben, és egy kicsit átláthatatlanná vált, túl sok video lett belinkelve és így eléggé sokáig tart a betöltődése.

Majd holnap. Vagy nem.

Szólj hozzá!

2007.12.16.
14:08

Írta: Tom Keller

Batman- The Dark Knight trailer



Bár még csak kamerás, de jobb mint a semmi:)
 

Szólj hozzá!

Címkék: video mozi

2007.12.08.
21:53

Írta: Tom Keller

007 - Variációk egy témára

A Casino Royale eredeti, 1967-es , Ian Fleming regényt feldolgozó , ám paródiának szánt James Bond film és a 2006-os Casino Royale, mely megújította a James Bond franchise-t.


Casino Royale '67

 

Casino Royale '06

 

Szólj hozzá!

Címkék: video mozi

2007.12.07.
18:34

Írta: Tom Keller

Hogy indul egy kínai nap?

Propagandából 5-ös, bár a kínai nemzeti himnusz tipikusan ilyen úttörő dallamokra hajaz, de nem húzzuk le egy nemzet himnuszát se, amúgy  a képvilág tényleg frenetikus:)(persze mit gondol erről egy belső tartományban élő bányamunkás....)

Szólj hozzá!

Címkék: kína video társadalom

2007.11.17.
08:51

Írta: Tom Keller

Európai értékrend

Gyerekjáték nem?

Szólj hozzá! · 1 trackback

Címkék: európa társadalom

2007.11.15.
12:08

Írta: Tom Keller

Európai vs. olasz mentalitás

(Sajnos néhány aspektusban a magyar viselkedésre is illik pár példa  a videóból:D)

Szólj hozzá!

Címkék: video humor olaszország európa

2007.11.14.
09:06

Írta: Tom Keller

Alex Ferguson nyitja meg az Arena Plaza-t

Reggeli lapszemle érdekessége, ezt én mondjuk momentán nem is tudtam eddig:)

Sir Alex Ferguson, a Manchaster United focicsapat menedzsere és az Active Asset Investment Management (aAIM) egyik alapító tulajdonosa Budapestre érkezik az Arena Plaza 2007. november 15-i ünnepélyes megnyitójára.

A fejlesztő Plaza Centers 2007 augusztusában adta el a bevásárlóközpontot a brit Active Asset Investment Managementnek 390 millió eurós áron.

A 180 ezer négyzetméteres rekord méretű bevásárlóközpont az eredeti tervekkel ellentétben nem október 30-án, hanem november 15-én nyit meg.
 portfolio.hu

Szólj hozzá!

Címkék: ingatlan gazdaság

süti beállítások módosítása