2009.01.08.
10:20

Írta: Tom Keller

Sittes a sínen

A tegnapi nap folyamán vonattal utaztam Budapestről Bajára, mely a Nyugatiból indult. Szokásomhoz híven már fél órával a a vonat indulása előtt elfoglaltam helyem és elkezdtem olvasni a napi sajtót.

Ekkor a fülkébe, ahol eddig egyedül terpeszkedtem , hirtelen belépett egy igazi "nehézfiú" kinézetű férfi, aki kellő illedelmességgel megkérdezte, hogy elfoglalhatja-e a velem szemben lévő helyet. Természetesen nem volt ez ellen semmi kifogásom. Ekkor kezdődtek az érdekes dolgok, általában nem szoktam nagyon beszélgetni a vonaton, mivel vagy tanulok , olvasok vagy rádiót hallgatok, de a férfi csak-csak mindig kérdezett valami dolgot, ami miatt meg kellett szakítanom az újságolvasást.

Kiderült, hogy aznap szabadult a Márianosztráról két és fél év, vagyis 30 hónap után. Jóhiszeműen nem gondoltam semmi rosszra vele kapcsolatban, fejemben nagyjából az fordult meg ,hogy csalásért vagy mondjuk ittas vezetés közbeni balesetokozásért ült. Így nagyon nem is volt ellenemre , hogy beszélgetni akart, két és fél év után az embernek meglehetősen nagy közléskényszere és információéhsége lehet.

Elmesélte,hogy a kislányához utazik, aki Szeged mellett lakik nevelőszülőknél és csak fél éves volt , mikor neki börtönbe kellett vonulnia, így ma már 3 éves. Volt nálam egy csokoládé, amit édesanyámnak vettem, de úgy gondoltam, hogy odaadom neki, hogy adja a lányának.

Kicsit azért látszott rajta az elnyomott erőszakosság, a különböző megállóhelyeknél több emberre is mutatott és azt ecsetelte, hogy hogyan rúgná szét a valagukat. Megjegyezte még, hogy milyen intoleránsak vele az emberek, mert mikor Budapest fele jött Márianosztráról a legtöbb ember, mikor meghallotta a történetét, hirtelen elültek mellőle egy másik helyre.

 

A slusszpoén az, amikor a Kiskunfélegyházi átszállásom előtt megkérdeztem, hogy akkor konkrétan miért is ült? Arra gondoltam ekkor már, hogy testi sértésért, mivel mondta is, hogy ő bunyó közben érzi, hogy él, pláne ha kap egy nagy maflást.

 

 

 

 

Elmondta.Örültem , hogy csak 3 perc van a leszállásomig. Súlyos testi sértés. Kiszúrta egy  rosszakarójának mindkét szemét, majd eltörte a gerincét. Kössz.

 

Ezek tudatában átértékeltem a szituációt, úgy éreztem, hogy Theodore "T-bag" Bagwallel utaztam 2 órát. :)

2 komment

Címkék: énblog utazás társadalom vonat

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr16865036

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Longhand · http://longhand.hu 2009.01.08. 16:16:42

Hasonló élmény velem is történt, fiatal srác, Baracskáról szabadulva.
Órámat nézegette, hogy mennyire tetszik neki meg folyamatosan ismételgette, hogy ugyan most szabadult, de iszonyúan ideges, verekedni lenne kedve.
Nem volt egy kellemes társaság a csávvóó :)

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.01.18. 18:44:28

Lehet fészkelődtem volna:)

Mondjuk anno Egerben ittasan én is leálltam beszélni egy sittessel.
süti beállítások módosítása