2008.08.25.
11:31

Írta: Tom Keller

Kölcsöntörlesztés helyett koncepciós per, avagy a templomosok mégsem eretnekek

Nagyjából két héttel ezelőtt egy vonatút alkalmával vásároltam a Déli Pályaudvaron egy igazi aluljárós ponyvát, mely a világ legnagyobb összeesküvéseivel foglalkozik. Ezen történetek között  is az egyik legnagyobb terjedelmű a templomos lovagokkal foglalkozó fejezet volt.

Legelőször mélyrehatóan ezzel a lovagrenddel nagyjából 8-9 évesen konfrontálódtam a Broken Sword című kalandjátékkal kapcsolatban, melyben a faramuci gonoszok a templomos lovagok örökösei voltak.

Persze mozivásznon is találkozhatttunk ezen lovagokkal, ha máshol nem is, de a Mennyei királyság című Ridley Scott opuszban, melyben nem éppen a legjobb színben tűntek fel, leginkább ilyen saját szakállra dolgozó zsoldosokként voltak ábrázolva.

Ezeken felül végül gimiben, Deutsche Literatur óra keretein belül a törzsanyag meghatározóan szerves része volt Gotthold Ephraim Lessingtől a Nathan der Weise (Bölcs Nathan), melyben a főszereplő(nem címszereplő kereskedő) is egy "Tempelherr".

Ha valaki eddig elolvasta ezen sorokat, az csak énblogos frázisokat fedezhetett fel, mely max ismerősök számára jelenthetett pozitív hírértéket. De hogy én miért is írtam eddig le ezeket?

Az eretnekséggel vádolt templomos lovagrend vezetőinek 1307-ben pergamenre vetett imáját publikálta a L'Osservatore Romano című vatikáni napilap. 

A nagy felfedezés az, hogy IV. (Szép) Fülöp francia uralkodó börtönében írt imában a templomosok Szűz Máriához fohászkodnak. Szabaságért könyörögnek és azért, hogy Mária vezesse az igazság és a könyörületesség útjára a "vádaskodó hazugokat". (most komolyan, valaki ezen meglepődött????)

 

A szöveg a Vatikán titkos levéltárából került elő egy sor további dokumentummal együtt, amelyek a lap szerint mind azt bizonyítják, hogy a francia uralkodó alaptalanul vádolta meg a katonai rendet. "A tömlöcbe vetett templomos lovagok fohásza szenvedélyes költemény a fájdalomról, végtelen várakozásról, emésztő bánatról és a reményről" - írta a Vatikán lapjában Barbara Frale, a forrásokat gondozó levéltáros. "Nem helyhez és személyhez kötött mű, hanem a kétségbeesett ember lelkiállapotát kifejező univerzális ima, amelyet bárki elmondhat, ha nehéz helyzetbe kerül."

Történészek szerint Fülöp koholt vádakkal támadta a templomosokat, mert a rend vagyonát akarta megszerezni. Az elfogott lovagokból válogatott kínzásokkal próbált kipréselni beismerő vallomásokat. A most feltárt források arra utalnak, hogy V. Kelemen pápa kezdetben hajlott arra, hogy feloldozza a rendfőnököket a vádak alól, és azt tervezte, hogy megreformálja a rendet - áll Frale cikkében.

 

Később aztán Fülöp nyomására a francia származású pápa megváltoztatta a szándékát és 1312-ben feloszlatta a zarándokok védelmére 1118-ban Jeruzsálemben alakult lovagrendet. Barbara Frale szerint a templomosok szervezete olyan volt, mint egy multinacionális vállalat, amelynek a szentföldi zarándokok volt a célcsoportja. A keresztes hadjáratokkal az ügyfélkör egyre bővült, és megnőtt a rend katonai és gazdasági ereje. Még kezdetleges bankrendszert is működtettek egész Európára kiterjedő fiókhálózattal. A XIII. század végén az európai keresztények kiszorultak a Szentföldről, és a templomosok szembekerültek a világi hatalmakkal. Végül az Angliával vívott háborúit a templomosoktól felvett hitelekből finanszírozó Fülöp számolt le velük, aki a kölcsön törlesztése helyett a koncepciós per eszközét választotta.

Párizsban még ma is közszájon forog a legenda, amely szerint Jaques de Molay - úton a máglya felé - megátkozta Szép Fülöpöt és V. Kelemen pápát, akik egy évre rá mindketten követték őt a túlvilágra.

 

ja és egy észrevétel a legvégén: A Szent Jobb körmenetben haladt pár templomos, bár igazából nem tudom, hogy eddig is részesei voltak az eseménynek,  neten is megtalálható oldaluk,

http://www.templomosok.hu/ -Templomos Lovagrend- Krisztus szegény Lovagjainak Rendje

A wikipédián pedig a következő olvasható, az újraalakult magyar rendről:

 

 

A Lovagrend magyarországi tevékenysége 1999-ben vált a magyar állami (és nem egyházi) törvények értelmében legálissá. Ennek eredményeképpen itthon három commenda működik, valamint a Magyarok Praeceptoriájához tartoznak a külföldön élő hazánkfiai is. A Lovagrend (mint bejegyzett egyesület) magyar lelki vezetői és pártfogói a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia tagjai közül kerülnek ki. Magyarországon főként ifjúságvédelmi, karitatív, valamint a lovagrend magyarországi történetét vizsgáló tevékenységet fejtenek ki. A magyar templomos egyesület tagjai a tradicionalizmus hazai patrónusai. Kiemelendő, hogy 1998 augusztusában a templomosok engedélyt kértek II. János Pál pápától, hogy a Szent Koronát mint ereklyét használhassák jelképül. Az engedélyt a lelkiségi egyesületi munkára való tekintettel pápai áldással együtt megkapták. A portói székhelyű Jeruzsálemi Templomos Lovagrend (OMSTH) szintén jelen van Magyarországon, méghozzá az 1990-es évek eleje óta. E rend magyarországi főpriorja Nagy Károly várpalotai plébános. a rend két tartományra (nyugati és keleti) oszlik, melyek élén szintén prior áll. A jeruzsálemi templomosok több felvonuláson, így a Szent Jobb Körmeneten is rendszeresen felvonulnak. A lovagrend rendezvényei általában Várpalotán, Tihanyban és más dunántúli helyszíneken kerülnek megrendezésre, az ünnepélyes lovagavatásra májusban kerül sor. A rendnek nincsenek szerzetes tagjai, de a főprior mellett más felszentelt papok is tagjai a rendnek, a rend jelen van a Délvidéken (Nagybecskerek) is. A lovagavatást egyéves jelöltség előzi meg. A rend jelvénye fehér paláston vörös kettős kereszt, védőszentje Szent György. A másik rendhez hasonlóan e rend is bírja a katolikus egyház elismerését, a lovagok számos misén megjelennek.

 

(mti, wikipedia)

Szólj hozzá!

Címkék: énblog történelem társadalom

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr83631668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása