2009.11.17.
08:39

Írta: Tom Keller

2012

"És eltörle az Isten minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában. " Mózes I. könyve  7:23 

 

 Ez is állhatna a múlt héten mozikba került 2012 ajánlójában, de azért Roland Emmerich tanult a hibájából, és az I.e. 10 000 után  az ókori témakörből visszatért a jelenkorba. Természetesen John Cusack elvált apa karaktere is jobban mutat a vásznon, mint Noé.

 

Vasárnap délután jöttem fel Budapestre és Kelenföldről rohantam a 19.00-kor kezdődő előadásra a most nyílt Ciname City Allee-ba. Ami meglepő volt, hogy a jegyvásárlásnál fél órával a kezdés előtt kb. 4 üres hely volt és azok is a terem első, illetve második sorában.

Ez azért volt számomra meglepő, mivel mostanában ennyi embert moziban egyszerre nem láttam, pedig többször voltam rögtön premierkor vagy  a  premier utáni hétvégén, úgy látszik az emberek szeretik a katasztrófákat és a világvégét.

/csak akkor olvasd tovább,ha már láttad/

Érdekes volt számomra, hogy az emberiséget a Kínai Népköztársaság dolgozó népe az orosz , illetve közel-keleti milliárdosok tőkéje és nem pedig az amerikai tengerészgyalogság menti meg az csillagos-sávos lobogót lengetve.

 

 Na de most rohanás, mert mindjárt 9.

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: énblog film mozi

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr921531317

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása