2009.04.27.
11:13

Írta: Tom Keller

Irán esete az átcímkézett izraeli naranccsal

Kicsit sárgább? Kicsit savanyúbb? Vajon miért?

 

Nemzetközi kereskedelmi botrány tört ki Iránban, mivel a hatóságok több helyi piacon IZRAELI narancsot találtak a két ellenséges állam közötti tiltott kereskedelem ellenére.

 

Kiderült, hogy egy narancsa-grapefruit hibridról van szó, mely Jaffa Sweetie néven a zsidó állam egy kedvelt gyümülcstermesztő cégének terméke. A csavar természetesen itt jön be 

a történetben, ugyanis nem csak a gyümölcs volt sárgább, hanem az eredeti származási hely is, mivel kínai "hamisítványokról" volt szó, ha gyümölcsök esetében lehet ilyesmiről beszélni, bár ez alatt leginkább a Jaffa Sweetie matricát kell értenünk a gyümölcsök héján.

Piacok lezárása, felelősök keresése és izraeliekkel folytatott tárgyalás indult meg, az iráni sajtó csak citrus-botrányként ír az esetről, mely a mai nap is tart.

Annak ellenére , hogy nem éppen szívlelik az irániak a zsidókat az Izraeli Citrusgyümölcs Marketing Tanács vezető menedzseréhez fordultak, Tal Amithoz.

Ő elmondta, hogy kellemetlen számukra, hogy valaki visszaél termékük nevével, de 

hangsúlyozta, hogy ő örülne, ha az iráni nép az izraeli édes gyümölcsökből fogyaszthatna, de hát a sajnálatos politikai kapcsolatok ezt jelenleg nem tehetik lehetővé, pedig 30-40 évvel ezelőtt, jó piacot jelentett Irán.

 

Jelenleg az izraeli hibrid gyümölcs legnagyobb piaca az Ázsiai országok, ezért is vetemedhetett Kína arra, hogy egy jól csengő márkanévvel visszaéljen.

 

Amúgy ez egy tegnapi hír volt a BBC News-on :

 http://news.bbc.co.uk/2/hi/middle_east/8019407.stm

Szólj hozzá!

Címkék: marketing kína izrael irán nemzetközi kereskedelem

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr971088972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása