2009.03.09.
08:26

Írta: Tom Keller

" Tokaj szőlővesszein nektárt csepegtettél"

Három élménydús napot volt szerencsém tölteni Tokaj környékén, melyért nagy köszönet jár az AEGEE-Budapest lelkes szervezőgárdájának.

 A nagyvárosi zaj után üdítően hat az ilyen csöndes települések barátságos miliője, ahol még a rend derék őrei is segítőkészek az idegenek számára és ahol a csapból is bor folyik.

 

Tokajhegyaljának mint borvidéknek a felemelkedése a XVI. század elejéhez köthető. Más kérdés, hogy a borvidéket mióta hívják mai nevén. Kezdetben Magyarországon inkább csak a Hegyalja kifejezés volt elterjedt, Tokaj neve a XVII. századtól egyre többször került a Hegyalja szó elé.

 

Alighanem vára és stratégiailag fontos helyzete emelte ki a települést a többi hegyaljai város közül, hiszen sem borászati, sem borkereskedelmi szerepét tekintve nem nőtt Tarcal, Tállya vagy Mád fölé. Bár az egykor a Tisza és a Bodrog összefolyásánál magasodó erődöt II. Rákóczi Ferenc hadászati megfontolásból leromboltatta, a Tokaj szó a XVIII. században elválaszthatatlanul Hegyaljához tapadt, miközben Tarcalt is felváltotta a vidék jelképének számító Tokaj-hegy nevében.

Mögöttem a főtéren található szép templom látható, mely előtt rengetege külföldit lehetett látni bormámoros állapotban andalogni.

 

Érdemes megemlíteni, hogy a dicső múlt után és remélhetőleg a diadalmas jelen és jövő előtt volt egy időszak a város és a borok történetében, mely meglehetősen nagy visszaesést hozott minden téren. A második világháború, s az ezt követően kialakuló diktatórikus gazdaságpolitika megtörte a korábbi rövid fejlődést. A legfontosabb piacok újra bezáródtak, a legjelentősebb pincészeteket és borkereskedéseket tönkretették, a hegyközségek működését megakadályozták. A németek kitelepítése és a földosztás következtében a szőlőterületek jelentős része került hozzá nem értő földművesek kezébe. E területek fokozatosan kipusztultak. Sokat rontott a helyzeten a borkereskedelem államosítása, majd az 1950-es évek végén erőszakosan végrehajtott kollektivizálás is. Ez volt az a korszak, amikor a hagyományos minőségi bortermelés alapjait, szerkezetét és szervezetét fokozatosan lerombolták, és jelentős mennyiségű mesterséges ital került forgalomba.

Az ún. második ötéves terv lett volna hivatott a kiesett szőlőterületek pótlására, de az ekkor telepített szőlőkből nagyon sok kipusztult. Olyan rossz területeken és minőségben hajtották végre a telepítést, hogy az szinte végzetesen károsította a hagyományosan kialakult térszerkezetet. A szőlőtermesztés és a borászat élesen elvált egymástól, eltérő érdekeltségi rendszerek alakultak ki.

 

A hetvenes években ugyan megindult az állami gazdaságok és termelőszövetkezetek borászati üzemeinek fejlesztése, azonban ez elsősorban a tipizált tömegbortermelést szolgálta. A megnyíló hatalmas és igénytelen szovjet borpiac élénk keresletet teremtett. A politika elsősorban ezt az irányt preferálta, így a belföldi piac másodlagossá, a nyugati kivitel harmadlagossá vált. A hiányzó termést ügyeskedéssel és igénytelen minőségű importborral pótolták. Az 1984. évi szovjet próbálkozás az alkoholfogyasztás visszaszorítására, az ún. szárazrendelet értékesítési válságot okozott, amely az évtized végére súlyossá vált. (tokaj.hu)

Természetesen az emer megéhezik a borfogyasztás után, nos mivel kb. folyamatosan volt program, így én csak egy gyrosra pályáztam, ami furcsa mód minden gyorsbüféen csak KIFLIS "kiszerelésben" volt hozzáférhető, KIFLI-GYROS, érdekes, máshol ilyet még nem láttam.

A szombat estét egy 350 éves pincészetnél töltöttük, ahol az összes fajta bort kipróbáltuk, egészen pontosan egy 2004-es száraz hárslevelűt, egy 2004-es félédes sárgamuskotályt, egy 2004-es édes furmintot , egy 1995-ös édes szamorodnit és legvégül egy 1995-ös háromputtyonos aszút. Nekem ilyen sorrendben ízlettek nagyjából, mivel én inkább a száraz borokat kedvelem, így számomra nem éppen a legjobb választás a túlzott édeskés íz.

Azért világbajnok "nézésnek" lehet nevezni , amit Krisztosz ad elő Ágival karöltve.

 

 

 

Szólj hozzá!

Címkék: énblog utazás magyarország bor gasztronómia

A bejegyzés trackback címe:

https://tomkeller.blog.hu/api/trackback/id/tr52990677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása